Már 60 éves is elmúlt a a lávalámpa, a legfurcsább dísztárgyak egyike

A lávalámpát még 1963-ban találta fel a brit Edward Craven Walker, aki korábban pilótaként szolgált a Királyi Légierőnél. A férfi igazi különc volt: lelkes nudista, egy nudista film rendezője, egy helikopter és egy tűzoltóautó tulajdonosa. Egy tojásórába két különböző színű folyadékot öntött egy brit kocsmában, így készült el az első “prototípus”.

Az évekig tartó barkácsolás aztán szabadalmat eredményezett - így jött létre egy üvegtestet, amit folyadékkal és színes viasszal töltöttek meg, amely megolvadva felemelkedik a felszínre. Meg is kezdték az “asztrolámpa” gyártását a dekoráció űrkorszakában. Ez a dizájn ma már klasszikusának számít, és hat évtizeddel a feltalálása után még mindig gyártják a dél-angliai Poole városban.

Az egyik első vásárló nem más volt, mint Ringo Starr, a Beatles tagja. Még a piacra dobás évében vett egy lámpát a liverpooli boltban, majd zenésztársai, John Lennon és Paul McCartney is követték a példáját. Utóbbi a szólófellépései során magával vitte a lámpát színpadra, David Bowie-nak pedig a stúdiójában volt egy. A 70-es években a lávalámpa sok nappali alapberendezése volt, akárcsak a Flokati szőnyeg vagy a füstölőpálcikák. A 80-as években aztán a kereslet alábbhagyott, de a 90-es években a rave mozgalom felelevenítette a trendet.

“2000 volt a legjobb évünk, összesen 700 ezer eladott lávalámpával. Németország a legnagyobb piacunk" - mondja Cressida Granger, aki az 1980-as évek végén társával vintage bútorokat és lámpákat árult a londoni Camden Marketen. Csak a lámpák gyártásához szükséges formulát akarták megvásárolni Edward Craven Walkertől, de aztán hirtelen a poole-i gyár tulajdonosai lettek.

Az Astro lámpának az elmúlt évtizedekben több testvére is született, a "Fireflow" minitől kezdve a majdnem embermagasságú, 3 ezer euróért kapható “Saturn” lámpáig.

"Ezeket közösségi helyiségekbe, például szállodai lobbikba terveztük, de a magánfelhasználók körében is különösen népszerűek lettek” - mondja Granger, aki 1992-ben Mathmos-ra nevezte át a céget, utalva a “Barbarella” című kultikus filmben a föld alatt bugyogó tóra. De vajon mi tette örök kedvenccé a lávalámpát?

“A varázslat ugyanolyan, mint amikor belenézel a nyílt tűzbe: egy színgömb, amelynek alakja állandóan változik és soha nem ismétli önmagát" - mondja Cressida Granger. "Ma már ez a digitális világ ellentéte, nagyon analóg megoldás. Egy órát kell várni, hogy bemelegedjen, és aztán lassan működésbe jöjjön. Van ebben valami varázslatos.”

Egy olyan korban, amikor minden igény másodpercek alatt kielégíthető, a lávalámpában van valami teljesen időn kívüli. A rajongói- és gyűjtőközösség nagyon aktív: a Mathmos rendszeresen dob piacra limitált szériákat, amelyek darabjait általában pillanatok alatt elkapkodják.

A Granger tervezőkkel is együttműködik. Ross Lovegrove, az organikus tárgyairól ismert brit tervező az ezredfordulóra álmodott meg egy modellt "Fluidium" néven, ami leginkább egy medúzára, egy vibrátorra és egy tésztakeverőre emlékeztet.

Az "Astro" a 60. születésnapja alkalmából öt új verziót kapott öt kreatív művész közreműködésével. Mind az öt modellból összesen 600 darabos, limitált kollekciót dobtak piacra. Az alkotók között van Job Smets, a holland Sabine Marcelis, Rankin sztárfotós, a londoni tervezőművész Camille Walala és egy meglepetéscsapat is.

Job Smets a fémhez az arany árnyalatot választotta, emberi és állati csontvázak motívumaival díszítve a modellt. A párologtató arany, a láva élénkvörös. Rankin kék fémet használt, gravírozott barázdákkal és kék lávával. A Sabine Marcelis által készített változat a legszokatlanabb: matt fehér fém részek, szatén üvegtest és citromsárga láva. Elegáns, minimalista átalakítás, amely ennél kortársabb már nem is lehetne.