Tarka település épült a Los Angeles-i hajléktalanoknak

Vidám, modern házakból áll az újonnan elkészült amerikai falu, amit úgy terveztek, hogy színeivel is motiválja lakóit, illetve éreztesse velük: ők is a közösség fontos részei.
Néhány hét alatt épült fel a hajléktalanoknak szánt modern település

A lehrer építészeti irodához köthető a Chandler Boulevard Bridge Home Village elnevezést kapó projekt, aminek célja, hogy megoldást nyújtson a Los Angeles-i hajléktalanoknak, illetve a városvezetésnek a helyzet kezelésére. A 40 házból álló közösségi tér összesen 75 ágyat rejt magában, ami a 18 év feletti, otthon nélkül élő emberek számára elérhető. Mivel a helyzet sürgető volt a hajléktalanok az elmúlt évben radikálisan emelkedő száma miatt, hogy a tovább fokozódó krízist elkerüljék, mindössze 13 hét alatt megtervezték és fel is építették a falut.

Az előgyártott panelekből álló egységek menedéket jelentenek egy világjárvány alatt is azoknak, akiknek nincs hová menniük. Ezekben az apró épületekben magánszférája lehet az egyébként utcán élőknek, illetve saját ágyuk, tárolójuk, azaz egy fűtött menedékük, ami tetőt emel a fejük felé. Könnyen takarítható és tisztán tartható elemek, amik könnyedén mozgathatóak szükség esetén, de ellenállnak a szélnek és az esetleges havazásra is felkészültek a tetővel, négyzetméterenként 11 kilós terhelés bírnak az elemek.

A projekt jó példát mutathat a további hasonló szociális ügyek megoldásakor, hiszen a költségek ismerete, a tervezés menete, az adódó problémák ismerete hatékonyabbá és gyorsabbá teheti a munkát. A San Fernando-völgyben és környékén 9 menedékhelyet biztosító nonprofit szervezethez tartozik a falu, ahol a többi ilyen helyhez hasonlóan napi háromszori étkezést és mentálhigiénés szolgáltatást is nyújtanak az otthontalanoknak, akiknek segítenek, hogy mielőbb munkába állhassanak.

A közösségi szolgáltatások közé tartozik az étkezés mellett, hogy a lakóknak biztosítottak a zuhanyzók, mellékhelyiségek, a mosás, kialakítottak a háziállatok számára is egy teret, illetve elérhető a Wi-fi is számukra. Biztonsági szolgálat ügyel a rendre, az alkohol pedig nem megengedett a lakópark területén.

Kapcsolódó cikkek

Átmeneti menedékhelyek a kanadai partok díszei

Csigaház formájú menedék a kanadai partok őre

A hetedik torontói Winter Stations nemzetközi tervpályázat témája a menedék volt.

Amazon Helix - ilyen lesz az Amazon-székház

Amazon Helix - ilyen lesz az Amazon-székház

Helixet formáló székházba költözik az Amazon virginiai központja, amelynek már a dns-láncot felidéző megjelenése is futurisztikus, egyben ökotudatos!

Hagyomány és modernitás egy pekingi óvoda megvalósításában

Játszótér az épület tetején, történelem a kertjében

Pekingben nem kell aggódni a szülőknek azon, hogy mit csinál a gyerek a tetőn, hiszen a lehető legjobb helyen van ott.