Földöntúli látványt nyújt a világ legnagyobb planetáriuma

A világ legnagyobb csillagászati múzeuma hol máshol, mint Kínában épült fel, hogy a tudományos nemzetközi eredmények, illetve a kínai űrkutatás diadalait bemutassa.
Földöntúli látványt nyújt a világ legnagyobb planetáriuma

Ezt a hatalmas, a 39 ezer négyzetméteres alapterületű épületegyüttest az amerikai Ennead Architects építésziroda tervezte úgy, hogy az alakja megelevenítse a világűr formáit.

Az ívelt vonalakkal kívánták kifejezni az alkotók azt az érzetet, ahogy az univerzumban is minden állandó mozgásban van. Az egyik fő inspirációjuk a háromtest-probléma volt, ami az égi mechanika egyik leghíresebb problémája, és ami az égitestek mozgásának meghatározásával foglalkozik, amikor köztük csak a gravitációs erő a vonzóerő.

Összesen három rész alkotja tehát a kolosszális asztronómiai múzeumot. Ezek közül az első, ahol az oculus nevű, „szem”, illetve kör alakú nyíláson át szűrődik be a napfény a kupolán keresztül, ahogy például a Pantheonnál is, így a beáradó fény a napszaktól, évszaktól függően mozog.

A „kozmikus katedrális” a planetáriumok hagyománya szerint különféle szimulációkkal, hangahatásokkal, modellekkel mutatja be szórakoztató és látványos módon az űrvilágot, természetesen a legmodernebb technológia segítségével.

Az épületegyüttes pedig tehát három részből áll, így hát az oculus mellett rendelkezik egy inverz kupolával is, valamint egy égboltnak, vagy szférának nevezhető résszel. A helyi turisztikai élet felvirágoztatása céljából létrehozott múzeumban tehát egyetlen egyenes vonalat sem találhatunk, ezzel pedig az összhatás egészen földöntúli.

Kapcsolódó cikkek

Földöntúli látványt nyújt a világ legnagyobb planetáriuma

Földöntúli látványt nyújt a világ legnagyobb planetáriuma

Shanghajban várja a látogatókat a tudományos-fantasztikus komplexum.

Kalandorokat vár a perui sziklákon álló üveghotel

Kalandorokat vár a perui sziklákon függő üveghotel

Átlátszó műanyagból és üvegből készült az extrém embereknek épült extrém hotel fala.

Hagyomány és modernitás egy pekingi óvoda megvalósításában

Játszótér az épület tetején, történelem a kertjében

Pekingben nem kell aggódni a szülőknek azon, hogy mit csinál a gyerek a tetőn, hiszen a lehető legjobb helyen van ott.